2013. április 30., kedd

A gyász ritka ragadozó


Ne feledd, a gyász természetes ragadozó, de ritka.
Készülj fel rá, hogy kárt okoz neked.
Lelkedet naponta imával óvd, irtsd ki a panaszt, az önvádat, és az önsajnálatot, különben lassan elrohasztja benned a szép,és isteni érzéseket!

Vesd el a szeretet apró magvait, bármerre is jársz!
Utadat kísérje békesség, bölcsesség, pozitív szemléletmód.

Természetes, hogy a tüske szúr, van is belőle bőven, de helyes gondolkodással elveheted a mérgét.
Ápold inkább a mosoly lágy hajtásait, és légy hálás azért, ami adatik!

(Michele Rossi  alapján)



2013. április 29., hétfő

A jóra és a szeretetre emlékezz!



Most ugyan egyedül vagy, gyászodban  lelkileg néha fázósan dideregsz és összekucorogsz, de észre kell venned, hogy az életben az a legszebb, hogy semmi sem állandó.

A szomorúság , a magány, a gyász érzése sem. Minden egyes nap kelj fel úgy, hogy ez egy új nap, új reménnyel, új vágyakkal, megújuló érzelmekkel.
Helyezkedj várakozásteljes állapotba, és így minden napod izgalmasan indul, mivel nem tudhatod, miféle csoda vár rád aznap!

Ami jó volt, ami szép volt a kapcsolatotokban, arra mindig emlékezz, és ha lehet, CSAK ARRA!

A gyógyulás útja a felejtés útja, de ezt nem a szó legszorosabb értelmében kell érteni, hiszen nem Őt akarod elfelejteni. Inkább azt, ami még mindig egy kellemetlen, rossz érzést kelt benned, ha rágondolsz.
Lehet az egy   bántó, meggondolatlan szó, egy elszalasztott alkalom a szeretet kimutatására, vagy egy haragos nap, aminek te voltál az oka.

Mindegy, mi volt, most már túl vagy ezen,  ne marcangold tovább a már amúgy is szétfoszlott szálakat.
 Felejtsd el a bajt, bánatot, és örömmel próbálj visszagondolni arra,hogy milyen társat adott neked az élet! Érezd át a hálát azért, amid volt, amiben részed volt, abban a boldogságban, szép időszakban, amit kaptál tőle. 

Egy rendhagyó, lélekmelengető segítő könyv, melyet személyes tapasztalataimat felhasználva  Neked írtam, ha te is gyászolod  szerettedet, és ha úgy érzed, kell a segítség a talpraálláshoz:


      Megrendelheted   E-könyv formájában  

1 200,-Ft-ért ,itt: 





2013. április 24., szerda

Az életed akkor is szép...


Kelj fel, dúdolj egy kis kedves dalt,és indulj el a saját utadon!
 Éld az életed, ahogy
neked tetszik,mert most egyedül magadra kell figyelned.
 Amikor hibázol,vagy lelkileg mélyebbre
 kerülsz, soha ne félj
kimondani:
„Csak azért is újrakezdem !”
  Soha ne add fel a saját boldogságodat,mert az jár neked.

  Az élet szép, még akkor is, ha most a rózsán csak a tövist veszed észre.

2013. április 23., kedd

Amikor a gyászod még nagyon friss


Most egy kis lelki segítséget szeretnénk nyújtani neked, aki éppen most vagy a párod elvesztése utáni mély gyász sűrűjében, tehát egyedül maradtál, és nem látod a kiutat.

Van néhány dolog, ( vagy talán praktika, ha ez a szó találóbb rá és nem hangzik neked durván ) ami nekem segített , még ebben a heveny időszakban is.

Szeretettel átadom neked ezeket, tessék:

1.
Először is, a  lehető legfontosabb ilyenkor, hogy  ne hagyd el magad! Most úgy érzed, 
hogy világ  legboldogtalanabb embere vagy, de kérlek, hidd el, hogy nincs olyan ember, aki ezen ne menne keresztül, és csakis rajtad múlik, hogy a heveny fájdalom meddig fog tartani.

2.
A reggeli felkelés kínja egyedül, az ő hiányával szinte elviselhetetlen, de akkor is meg tudod   tenni!
Kényszerítsd magad, hogy mosakodj meg, és öltözz fel rendesen, próbáld kihúzni magad,és egyél pár falatot. Segít, ha elképzeled azt, hogy kedvesen nógat, beszél hozzád, és viccesen "megfenyeget", ha elhagyod magad miatta. Nem akarja ezt, hidd el.

3.
Ha keresel és kiteszel fotókat a párodról a lakás minden zugába, akkor egy icipicit úgy érezheted, hogy 
még mindig veled van, mégsem vagy teljesen egyedül. 
Ez nem egészségtelen dolog, hanem a hirtelen sokk okozta elválás enyhítése. 
Ha  ránézel a képre, próbálj meg rámosolyogni.

 4.
Beszélj hozzá, ha kell hangosan. Mindegy, mit mondasz, tudd, hogy hallani fogja, 
és úgy is mondd, hogy közben érezd, hallja!

5.
Ha az írás könnyebben megy, akkor írj neki levelet. Szólítsd meg őt szeretettel, és írd le, amit gondolsz, 
ami bánt, vagy esetleg amit életében nem akartál vagy nem volt alkalmad elmondani. Hidd el, hogy   
megkönnyebbülsz és lelki béke tölt el!
 

6. 
Vedd elő a kedvenc könyveit, filmjeit, zenéit, és nézzétek, hallgassátok "együtt".
Ha erőszakkal próbálod meg magad távol tartani mindentől ami rá emlékeztet, az nem használ,
mert  valójában nem akarod őt elfelejteni, és nincs is erre szükség.

Az a jó, ha vele együtt, az ő láthatatlan segítségével vagytok túl ezen. S ahogy múlnak a napok, úgy csitulnak le benned a hevesen fájó érzelmek, és átlényegül egy szelíd, bölcs megértésé, hogy valamiért ennek így kellett történnie.

A felsőbb bölcsességgel nem lehet, és nem is érdemes harcba szállni. A mindenségben szeretet van, ott is, ahol te vagy, és ott is, ahol most már ő van. Egy vékony aranyfonál viszont mindig összeköt benneteket, valójában soha nem is szakadtok el egymástól.
Soha nem vagy egyedül, még akkor sem, ha ez a megállapítás közhelyesnek tűnik.

Ha ezt tudod, érzed, és magadba fogadod, a világ összes angyala azon fog munkálkodni, hogy a gyász és a fájdalom érzése mielőbb egy erős, elfogadó és mosolygós szeretetté változzon szívedben!

Végső cél az elfogadó szeretet kell legyen


2013. április 22., hétfő

Magány vagy egyedüllét? Osho szerint..


Osho írása

Ez annyira találó és a témába vág, hogy nem tudom megállni, hogy ne tegyem be ide a blogok közé.
Sokat lehet tanulni belőle.


"Amikor nincs egy "fontos másik" az életünkben, akkor ott a választás előttünk: magányossá válunk, vagy pedig élvezzük a szabadságot, amivel az egyedüllét ajándékoz meg bennünket. 

Amikor mélyen megélt igazságainkhoz nem lelünk támogatást a környezetünkben, akkor is ott a választás: vagy elszigeteltnek és keserűnek érezzük magunkat, vagy inkább ünnepeljük azt a tényt, hogy meglátásaink elég mélyek és erősek ahhoz, hogy túljussanak azon a hatalmas emberi igényen, hogy családunk, barátaink vagy munkatársaink egyetértését elnyerjük. Ha úgy érzed, hogy te most ilyen helyzetben vagy, légy óvatos, mikor eldöntöd hogyan tekintesz az "egyedüllétre", és vállald a felelősséget ezért a döntésedért.   

 Végső soron mindenkinek ki kell fejleszteni magában a képességet arra, hogy bármilyen kísérő, térkép vagy útmutató nélkül megtalálja a kiutat a sötétségből.   
A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte

Az egyedüllét nagyon pozitív; egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged."


"Amikor te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy - te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik - a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed - ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled... de nincs ott.
Osho

Bölcsességek lelki békédért


Felemelő bölcsességek szobád polcain?

Igen. Nagyon sokszor jól jön egy is "puska", ami emlékeztet téged is arra, ki is vagy valójában
( teremtő lény )  és hogyan is kellene most, ebben a nehéz helyzetben helyesen gondolkodni?

Ezért szeretnék most átadni neked néhány gyászodat enyhítendő, kiegyensúlyozó lelkisegély célú mondatot, hogy ezekre rápillantva megadja neked a helyes lökést, és a szeretet, a boldogság síkjára tereljen!

Jó tanács:
Írd fel az alábbi mondatokat színes kartonokra, és helyezd el a lakásod különböző pontjain!
Így mindig láthatod és gyorsan alkalmazhatod, kicsit olyan ez, mint egy lelki segítőtárs, akihez baj esetén fordulhatsz,mert mindig kéznél van.

 Mindig minden megoldódik,és jól oldódik meg, csak higgy!

Hiszem és tudom, hogy mindig csak jó dolgok történnek velem.

Ha jó körülményeket akarsz, nem engedhetsz meg magadnak negatív gondolatokat.

Isten kozmikus erejében hiszek, hozzá méltó módon gondolkodom és cselekszem.

Arra koncentrálj,amit akarsz, tartsd mindig szem előtt gondolatban célodat!

Minden szempontból jól érzem magam ( ne érts félre, ez most nem "vidámkodást" jelent gyászod kellős közepén, hanem inkább egy elérendő lelki békét, amit sajátoddá tehetsz, és ami hosszú távon is segítődként fog szolgálni téged)

Csak a boldogságnak van értelme. 

A mosoly megspórolja a pszichoterápia költségeit.

Örülj mindennek,amit kapsz az élettől,és légy érte hálás!
Ez segít abban, hogy dolgaid jó irányban haladjanak.

Gondolkodni annyi, mint mágiát gyakorolni, hiszen a gondolat teremt.
Tehát fontos, hogy jót gondolj!

Mindenhol adj legalább egy csepp szeretetet, bárhol és bárkivel vagy!


A belső egyensúly és jó szerencse csak azokat látogatja meg, akik kiegyensúlyozottnak és szerencsésnek érzik magukat.

A szerencsések nem feltétlenül a legjobbal rendelkeznek, hanem csak a legjobbat keresik mindenben.

Ha citromot kapsz az élettől, készíts limonádét!


Gondolkodj új felemelő mondataidon, amiket te találsz ki saját magadnak! Ugyanis a te lelkedet csak te ismered, és belső világodban, ha elmerülsz, rá fogsz érezni, milyen szavak és gondolatok azok, melyek most gyászodban és egyedülléted csöndesebb időszakában leginkább hatnak rád, gyors lelki felüdülést hozva!!

Vegyél színes kartonlapokat és kezdd el még ma a saját lelki terápiádat!
Most, hogy egyedül vagy, ezt nyugodtan megteheted. 
Én is elkészítettem magamnak ezeket a bölcs cetliket, a mai napig megvannak, és ugyan már nem a polcon tartózkodnak, hanem egy dossziéban simulnak meg jótékonyan, néha azért elő-előveszem őket, amikor kicsit lezuhan az energiaszintem. 
És működnek...




2013. április 21., vasárnap

Figyeld a lelkedet



Belső lelkivilágunk folyamatosan változik. 
Változik egy kellemes vagy negatív esemény megtapasztalása által, egy jóbarát megjegyzése által, egy cinkos félmosolytól vagy egy odavetett figyelmetlen szótól.
Soha nem csillapodik a "változásszomja," - mivel a lélek csakis így tud fejlődni. Ezt a változást inkább gerjeszteni , előlendíteni kell, mivel minél többfajta impulzus éri, annál edzettebb lesz, és annál fejlettebb lelket eredményez.
S végül is ez a cél, mivel a tartós boldogság csak erős lélekkel képzelhető el.

Most, hogy egyedül maradtál, és még gyászolsz, nyilvánvaló, hogy többet gondolkodsz a dolgokon, van időd saját magadba belemélyedni, amit egy párkapcsolatban nem mindig tud megtenni az ember, hiszen akkor szinte teljes figyelmét a másik köti le.Tudom, mert én is ugyanezt tapasztaltam, bár azért fontosnak tartottam, hogy legyen egy kis "zugom", ahová visszavonulhatok, és ahol magam lehetek. Sokszor ez adott erőt egy továbblépéshez, vagy egy újabb feladat megtételéhez.

Semmi nem fontosabb most annál, hogy megfigyeld  a saját lelkedet, és kicsit belemerülj ebbe a végtelen csodába, ami te vagy! Igen, hidd csak el! A saját lelked régen elraktározta már az aranykészletét, ott van, ott lapul, hívd elő! Hívd elő szép, segítő gondolatokkal,  szeretettel, hittel és becsületes magatartással,  mert csakis így fog téged szolgálni!
A lelked nagyon szereti, ha foglalkozol vele, de azt nem, ha elhanyagolod, ha nem veszel tudomást apró rezzenéseiről, jelzéseiről, ami pedig mind mind érted van.


Merülj le,és csak figyelj, nem is kell mást tenned ! Figyeld az utcán, figyeld a boltban, a munkahelyeden, otthon, és vendégségben is. Soha ne feledkezz meg róla. Előbb-utóbb rá fogsz jönni, ha eddig még nem történt meg, hogy ki és mi vagy te ? Ez az időszak most arra szolgál, hogy "kitanuld" saját magadat, meglásd a fehér és fekete szüntelen váltakozását, ami az élet körforgását adja. Amiben valójában élsz.
Tehát: most csak figyelj.  Ne sajnáld erre az idődet
Ez az első lépés, the first step, ahogy az angol mondaná...




2013. április 19., péntek

Expressz varázsszer bánatra


A bánat, gyász és szorongó egyedüllét érzése nem lehet állandó társad, akkor sem, ha pillanatnyilag úgy érzed, beleragadtál egy sűrű mocsárba.
Ha felismered, hogy  mocsárban vagy, az már jó, mivel az már azt jelenti, hogy nem csak az érzelmeid vezetnek vakon, hanem kezdesz kicsit tudatosabb lenni., és talán eljutsz odáig is, hogy te vagy, aki vezeted a saját érzelmeidet.
Ez a cél.
Soha nem jó, ha hagyod, hogy érzéseid elragadjanak, és különösen kerülendő, ha ezek ráadásul még lehúzó, életedet destruktív irányban befolyásoló érzelmek.

Egész biztos vagyok benne, hogy - ahogyan én sem én senki emberfia - te sem szeretsz szenvedni. Sokszor persze áldozatnak érezzük magunkat, amikor életünkben olyan váratlan események bukkannak fel, melyre- úgy gondoljuk- egyáltalán nincs befolyásunk, egyszerűen nem tudunk változtatni rajta. Hogy egyedül maradtál, és elveszítetted a szeretett párodat, eddigi életedet,  érzéseidet.

A jó hír az, hogy bármilyen feneketlen, sötét káoszon felül tudsz emelkedni, mivel Istentől, vagy az Univerzumtól megkaptuk ezt a képességet. Az már szomorú dolog, hogy ezt sokan nemhogy nem alkalmazzák, de nincsenek is tudatában saját szellemi erejüknek, hatalmuknak!

A szomorúság, életkedv-szegénység, a gyász egy sűrű, sötét függöny, amit le kell tépned, de legalábbis el kell húznod, hogy meglásd a beáradó napfényt.
Itt most szeretnék átadni neked egy nagyon könnyen alkalmazható , csodálatosan felemelő módszert , egy expressz -eljárást arra az esetre, ha megint úgy érzed, érzéseiden elhatalmasodik a félelem, magány, reménytelenség és elkeseredettség.

A varázsszer: Kezdd el mániákusan ismételgetni megállás nélkül az alábbi szavakat:

Szeretet, öröm, Isten, boldogság, béke, nagyrabecsülés, kedvesség, önbizalom, szeretet, nyugalom, szépség, csodálatos, harmónia, egészség, jókedv,  szeretet, mosoly........stb.
( A szeretet szó nem véletlenül szerepel ennyiszer !! )


Érted a lényeget. Ezek a szavak mind-mind a legmagasabb rezgéstartományban lebegnek, és ha ezeket ismételgeted pár percen keresztül, átélve és magad elé képzelve jelentésüket, akkor garantálhatom, hogy gyorsan egy olyan állapotba kerülsz, aminek már nem lesz köze előző, alacsony rezgéstartományodhoz.
Nekem ez mindig segít, és amikor csak szükségem van rá, alkalmazom.

Ilyenkor a felsőbb Egységgel, Istennel kerülünk kapcsolatba, és saját magunk által az isteni érzéseknek leszünk birtokában.
Ilyenkor pedig egyszerűen nem lehetünk boldogtalanok.



Egy rendhagyó, lélekmelengető segítő könyv, melyet személyes tapasztalataimat felhasználva  Neked írtam, ha te is gyászolod  szerettedet, és ha úgy érzed, kell a segítség a talpraálláshoz:


      Megrendelheted   E-könyv formájában  

1 200,-Ft-ért ,itt: 





2013. április 18., csütörtök

Egyedül is legyen tartásod!



Amikor egyedül búslakodsz, depresszióba esel, átadod magadat a rossz hangulatodnak, arcod beesett, szemed élettelen, lélegzésed összeszedetlen, testtartásod jó esetben is lomha, nos, ilyenkor csak még jobban rontasz a helyzeteden.

Miért ? Azért ,mert bármily furcsán hangzik, testtartásodnak nagyon sok köze van lelkiállapotodhoz, hangulatodhoz, és ahhoz, amit éppen érzel. 

Figyeld csak meg és tégy egy próbát:  Állj a tükör elé és vágj nagyon szerencsétlen képet. Adj bele mindent.  E mellé még ejtsd le a vállad, húzd be a nyakad.  Most nézd meg magad, mit látsz, és főleg mit érzel ? Biztos, hogy nem egy kiegyensúlyozott, bátor ember benyomását kelted.

Most lássuk, hogy milyen érzés lesz kihúzni magad? Tartásod egyenes, fejed kissé megemelkedik, vállak gyengén hátra. Kicsit mosolyogj. Ugye más képet látsz ? Mintha nem is te lennél, és ezt mások is ugyanúgy látják.
Itt persze most nem igazán az számít, hogy mások mit gondolnak rólad, de az igenis fontos, hogy te legbelül és jelenleg egyedül  hogyan éled meg saját magadat.

Tehát ha előbbre akarsz jutni a lépcső fokán, ha komolyan gondolod a talpra állást és a továbblépést gyászodból, bánatodból a lelki béke felé, akkor nagyon fontos, hogy ennek külsőleg is add valami jelét.
Ugyanis a külső tartás belső tartást is eredményez. 

Ha kihúzod magad és mosolyogsz, máris képtelen vagy olyan igazából szerencsétlennek érezni magad, hiszen a tükör már egy más képet mutat rólad! Ezt a képet őrizd meg a lelkedben, ezt vetítsd lelki szemeid elé, ha mész a utcán, ha beszélsz valakivel, de akkor is, ha egyedül vagy.
Legyen ez a tartás spontán sajátod, s ha minél gyakrabban így teszel, észre fogod venni a pozitív változást magadban. Lehet, hogy bánatod  ettől még nem fog csökkenni, de nyitottabb leszel a megoldásokra, jobban észreveszed a segítséget életedben, és az életedben felbukkanó eseményekben.

Egy rendhagyó, lélekmelengető segítő könyv, melyet személyes tapasztalataimat felhasználva  Neked írtam, ha te is gyászolod  szerettedet, és ha úgy érzed, kell a segítség a talpraálláshoz:


      Megrendelheted   E-könyv formájában  

1 200,-Ft-ért ,itt: 


2013. április 17., szerda

Az egyedüllét számodra most áldás


Lehet, hogy te , aki most éppen gyászolod elveszített párodat, és mindent megadnál, csak hogy még egyszer itt legyen veled ( ez teljesen természetes )  nem is gondolsz arra, hogy számodra ez az állapot, ez az egyedüllét valami jót is jelent.

Ha túllépünk azon a közhelyes megállapításon, hogy az egyedüllét fájdalmas állapot és mindenképpen kerülendő, rájössz arra, hogy egyedül lenni tartalmas dolog . Furcsa ez a szó ide, de ez jutott eszembe, és szerintem azért találó, mert ilyenkor a magaddal töltött idő pont olyan minőségű lehet, amilyennek te szeretnéd. Te, és nem más. 
Szép és felemelő dolog párkapcsolatban párunk kedvére tenni, szeretni , szeretve lenni és "szolgálni", és maximálisan alkalmazkodni . Igen, ez a párkapcsolat, és ez így teljes, így lesz szép kör alakú. Adunk és kapunk.

Viszont most sajnos egyedül maradtál, tehát az adok-kapok törvényét így magadra nézve kell alkalmaznod és használnod a mindennapi életedben.
És ez, hidd el, ugyanolyan fontos!

Nem szabad azt gondolnod, abban a hitben élned, hogy az élet csak valakivel , valaki mással ér valamit. Te éppolyan fontos vagy, hát szeresd magadat, sőt, szeresd meg magadat, ha eddig nem tetted! 
Ez nem önzés,vagy egyfajta túlrajzolt egoizmus, hanem egyszerű és egészséges önszeretet. Ezt kell most gyakorolnod azokban az időkben, amíg egyedül vagy, ez a legfontosabb feladatod.

Ez most számodra legyen a lelki fejlődés időszaka, ami  egy igen tartalmas időszak lehet, ha gondosan felépíted magadnak a hétköznapjaidat színekből, érzésekből , szép gondolatokból és pozitív cselekedetekből.


Egy rendhagyó, lélekmelengető segítő könyv, melyet személyes tapasztalataimat felhasználva  Neked írtam, ha te is gyászolod  szerettedet, és ha úgy érzed, kell a segítség a talpraálláshoz:


      Megrendelheted   E-könyv formájában  

1 200,-Ft-ért ,itt: 









2013. április 15., hétfő

Hogyan gondolkodj valóban pozitívan?



Ezt a pozitív gondolkodás dolgot már annyira és olyan sokan agyonmagyarázták, ilyen-olyan teóriákat felállítva és tanácsolva, hogy ebben kiigazodni elég nehéz feladat.

Saját tapasztalatomat osztom inkább meg, ami lehet, hogy nem feltétlenül egyezik meg a különböző könyvekben leírtakkal, viszont cserébe működik, legalábbis nálam.

Bevallom, nálam nem nagyon vált be, hogy mindig maradjunk pozitívak, mosolyogjunk, erőlködjünk, akkor is, ha legbelül iszonyúan félünk, egyedül vagyunk és aggódunk valami miatt.

Ha ezt te meg tudod tenni, akkor szerencsés vagy, de szerintem a legtöbben , ahogy én is, igenis, a probléma  fellépésével egyidőben nagyon is negatívan állunk a dologhoz, ez természetes emberi tulajdonság, és eddig ezzel nincs is semmi baj.

A jelentkező problémával kapcsolatos negatív érzelmeket meg és át kell élni teljesen,
de CSAK EGYSZER.
Akkor kell mindent beleadni.  Sírj és káromkodj, csapkodj és hisztizz, ahogy csak bírsz, a lényeg, hogy kiadd magadból, átéld, és ne mondd magadnak erőszakolt jókedvvel: " Minden rendben van és megoldódik"
Ugyanis nem az a lényeg, hogy mit mondasz, hanem az, hogy mit érzel. Hajtogathatod akár egész nap, hogy " jól vagyok, boldog vagyok" . Ha közben nem ÉRZED ezt, ha nem érzel lelki békét, akkor akár azt is ismételgetheted egész nap, hogy káposztáskocka.  Sőt, ha ez jobb érzést ad neked, akkor inkább ezt mondogasd...

Tehát miután átélted a negatív érzéseidet , ereszd szélnek, és kezdj el a lehetséges MEGOLDÁSON gondolkodni.
Ekkor kell erősnek lenned és UTÁNA MÁR NEM GONDOLNI  A PROBLÉMÁRA.  Mivel ezt úgysem tudod megtenni, "engedélyezve" van 5 másodperc a szorongásra és félelemre, de aztán ÁT KELL KAPCSOLNOD EGY MAGASABB FREKVENCIÁRA , AMI  MAJD  A MEGOLDÁST HOZZA.

"Egy probléma soha nem oldható meg azon a szinten, ahol a  
  probléma létrejött " - mondta Albert  Einstein.  

Tehát miután eszedbe jut veszteséged, bánatod, áldozz rá 5 mp-et, és aztán mondd magadnak:
Ennyi elég.
És gondolj valami másra. Nem kell feltétlenül pozitív megerősítéseket mondogatnod, elég, ha leállsz a negatívval. Ennek sok módja van, pl egyik legkiválóbb szerintem az, ha elkezdesz arra koncentrálni, amit csinálsz. Ha mosol, akkor arra, ha irodában levelet írsz, akkor arra, ha főzöl, akkor pedig arra.
Mivel az agyad egyszerre nem tud két dologra gondolni, lehetetlenség a problémádon rágódni, amikor éppen  valami teljesen másra koncentrálsz.
EZ A TITOK -  legalábbis az enyém, és meglepően működik. A lelki béke fő forrása.





2013. április 14., vasárnap

Gondolkodj okosan !



Hidd el, hogy a világ összes bölcs tanácsa is lepereg rólad, és nem fog tartós változást hozni az életedbe, hacsak egy dolgot nem vagy hajlandó megtenni: DOLGOZNI A GONDOLATAIDON.

Ez a legeslegfontosabb., és nem csak most, amikor magad alatt vagy, amikor gyászolod elveszített párodat, és egyedül maradtál, hanem életed minden egyes szakaszában, minden nap minden órájában, és annak minden percében.

Ez a továbbhaladásod "aranykulcsa", ha úgy tetszik, enélkül csak egy rozsdás, kopott vaskulcsot tartasz a kezedben, amit hiába próbálsz beleszuszakolni egy fényűző kastély zárjába. Nem megy, hiszen azt a zárt csak az a bizonyos aranykulcs fogja neked kinyitni.
A megoldás tehát az, hogy ezt az aranykulcsot szerezd meg, és tartsd mindig magadnál!

A gondolataid jelentik ezt a hatalmas gazdagságot számodra, így ezen kell dolgoznod.
Biztos sokat olvastál és hallottál már a pozitív gondolkodásról, talán túl sokat is, és az is lehet, hogy már tele van vele a zsákod.
Ha így van, akkor ez valószínűleg azért van, mert ennek a pozitív gondolkodásnak a "technikáját" sokat félreértelmezik, vagy még inkább félremagyarázzák.

Ugyanis nem az a lényeg, hogy mindig , minden helyzetben pozitívan igyekezzünk gondolkodni , hiszen ha erőlködni kell, az már rég nem jó.
És ha hirtelen rád tör egy váratlan , megrázó, katasztrofális esemény, mint például elveszítetted  a párodat, szerelmedet, amitől lelkileg összeomlasz, hát úgysem fogsz tudni pozitívan állni a dologhoz.... nem igaz?  És nem is kell, mert ez ez csak elfojtása lenne a valódi érzelmeidnek.
Nem. A pozitív gondolkodás leglényegesebb tartalma az, hogy NE RAGADJ LE A PROBLÉMÁDNÁL.


Tehát repülj át gyorsan azon a bizonyos negatív hullámvölgyön, lásd,éld át, vedd észre, hogy mit takar, de azonnal repülj tovább!  Ha bennragadsz, mint egy sáros pocsolyában, és ott toporogsz benne, esélyed sincs kijutni a szárazra.

A pozitív gondolkodás abban nyilvánul meg, hogy képes vagy a saját szellemi beidegződéseiden túllépni., és nem azt tenni, amit sajnos a legtöbb ember:  rágódni a problémán, csócsálni azt, megforgatni, ízlelgetni, és közben azt remélni, hogy majd elmúlik. Nem, nem múlik el, csakis akkor, ha teszel érte! Ez munka, sőt harc.


De megéri a fáradságot, mert ezáltal túljutsz a saját magad által , szokások és beidegeződések falaiból épített börtönön.
Hogyan ?
Itt elolvashatod!  http://egyedulmaradtam.blogspot.hu/2013/04/hogyan-gondolkodj-valoban-pozitivan.html







2013. április 5., péntek

Készíts egy képmontázst párodról!



A gyásznak és a gyászolásnak módja egyénenként különböző, vannak jól ismert és alkalmazott szabályok, melyek könnyítik kicsit a gyász terhét.
Van viszont pár olyan dolog , "gyász-túlélési technika," amire az ember nem is gondolna, és ezek a módszerek legalább annyira hatásosak és vigaszt nyújtóak, mint a jól ismertek.

Ilyen például a képmontázs készítése, aminek tripla haszna van:

1.  Közben aktívan elfoglalod magad és nem merülsz
     el depressziódba, lelki bánatodba
2.  Miközben dolgozol a képen,  egy örömérzést is fogsz érezni
3. A végeredmény léleksimogató lesz.

Én elkészítettem ezt a páromról, körülbelül 1 héttel ezután, hogy meghalt. A mai napig kint van a falon, és igaz, hogy már pár év eltelt azóta,  a gyász érzésén túl vagyok, és egyedül sem vagyok már,de még mindig jó érzés ránézni erre a magam alkotta képre.

Mi is kell ehhez?

Először is vegyél egy nagy kartont, legalább egy A4-es méretűt, de akár vehetsz ennél nagyobbat is. Én nagyobbat készítettem.

Szedj össze olyan képeket a párodról, ahol legjellemzőbben saját magát adja, tehát amilyen az életében is volt, és amit a legjobban szeretett csinálni. Ha például imádott kirándulni, akkor olyan képeket keress, ahol ott jól érezte magát. Ha horgászott, akkor egy nagy kifogott hallal stb.
 A lényeg, hogy önmaga legyen, és a képen látsszon, hogy jól érzi magát!  Ez, miközben készíted a montázst, neked is jó, megnyugtató érzést fog okozni.

Ha megvannak a képek, akkor vágjál ki színes újságokból hozzá való "környezetet". Pl. kék eget, napfelkeltét, finom ételeket, állatokat, mindegy, csak olyanok legyenek, amiket a párod szeretett, és amiről tudod, hogy ott , abban a környezetben otthon van.
Én például páromat egy görög környezetbe "helyeztem" el, mert imádta Görögországot. Talán furán hangzik, de biztos vagyok benne, hogy odaföntről hálás volt nekem ezért a kényeztetésért...

Itt most a fantáziád, a kreativitásod kerül előtérbe, helyezd el a kartonon a képeket és ragasztgasd fel őket úgy, ahogy szerinted a legszebb. A végeredményt tedd olyan helyre, ahol jól láthatod, és naponta többször a szemed elé kerül.
Remélem, te is azt a megkönnyebbülést fogod érezni, amit én, abban a tudatban, hogy Ő most egy nagyon szép helyen van, és jól érzi magát.

Tanácsolom, hogy próbáld ki ezt a módszert, mert nekem legalábbis nagyon nagy vigaszt és lelki békét, megnyugvást nyújtott még legnagyobb gyászom , egyedüllétem közepette is.








2013. április 4., csütörtök

A gyász nem csak magánügy

Bátran oszd meg gyászodat azzal, akiben megbízol!
Ha párod meghalt, és örökre elveszítetted őt, természetesen te vagy az, aki szenvedsz, aki vigasztalást vársz,akinek a lelki békéjét folyamatosan ápolni kell.

Viszont nem szerencsés, ha túlzottan bezárkózol, ha nem osztod meg mással a lelki fájdalmadat. Ez előbb utóbb elmagányosodáshoz vezethet , ahonnan kicsit nehéz lesz ( nem lehetetlen, csak nehéz  ) újra kilábalni.
Mondják, és úgy is van, hogy a gyász magánügy, de mivel minden ember társra vágyik, ezért nem lehet a gyászt mindentől és mindenkitől elhatárolódva viselni.

Előbb utóbb azt fogod érezni, hogy kívülálló vagy, kikerültél az életből, gyászodat magányosan viseled, és azt gondolod, hogy ez így helyes. Nem is gondolnád, hogy mennyit segíthet egy megértő barát, vagy családtag, bárki, aki meghallgat és vigasztal, erőt ad, bátorít.  Sokszor ez a bátorítás ad egy belső tartást, és energiát a továbblépéshez, ismét eggyel feljebb a gyász lépcsőfokán.

Ne habozz hát felhívni azt, akiben megbízol, akivel még ilyenkor is szívesen vagy, nem teher a számodra.
Ha " csak " egy jót beszélgettek, már az is rengeteg vigaszt, energiát ad, és egyelőre ez is elég!


2013. április 2., kedd

A lelki béke stádiumai





Ha gyászban vagy, elveszítetted szerettedet, és most éppen szenvedsz, hibáztatsz, vádolsz és kétségbeesel, talán a lelki béke csak egy megfoghatatlan, távoli álomképnek tűnik számodra. Pedig e nélkül nincs  sajnos továbblépés.

A lelki béke viszont olyan dolog, ami többnyire nem csak úgy magától jön, hanem igenis tenned kell érte, elszántsággal és kitartással. Viszont az talán jó hír, hogy ha megszerezted, megőrzése már könnyebb feladat, mivel amiért megdolgoztál, azt képes vagy bármikor előhozni magadból akkor is, ha újabb gyötrő képek, és gondok igyekeznek megszerzett békédet kiszorítani, elfoglalni.

No de hogyan is szerezd meg ezt a lelki békét ?

Először is szeretném azt elmondani, hogy enélkül egyszerűen semmi nincs, semmi nem működik. Nem csak a gyászodban történő továbblépésre gondolok most, hanem egész életedre. Ezért érdemes időt szánni rá, és tényleg dolgozni rajta.
Most leírok egy nagyon egyszerű , hatásos, napi lelki béke gyakorlatot, amivel , ha éppen nagyon lehangoltnak, feszültnek, félelemmel és aggodalommal telítettnek érzed magad, gyorsan segíthetsz magadon.
Olyan ez, mint egy gyors lelki tűzoltás.  Én szinte naponta alkalmazom, nem kell hozzá több, mint 5-10 perc, és csodálatosan megnyugtat.

Keress egy helyet, ahol egyedül vagy, és nem is fog senki zavarni legalább 5 percig
Most vagy hunyd le a szemed, vagy nézz a távolba merengve,semmi meghatározottra. Ilyen nézésre szokták azt mondani, hogy "bambán néz". Most tehát nézz bambán és lazítsd el testedet, lélegezz figyelemmel és nyugodtan.

Vegyél nagy lélegzetet, és közben képzeld el, hogy csodás aranyfény áramlik be a szívcsakrádba. Ez az aranyfény most eltölti egész lényedet! Érezd át, ne csak gondold!

Mondd a következőket gondolatban, vagy ha tudod, hangosan:

"Isten ( a Kozmikus erő, a Teremtő)  fénye most betölti szívemet, nem is létezik más, csak Ő. Érzem lényemben a belőle áradó szeretetet, békességet, harmóniát, nyugalmat. Hiszem és tudom, hogy lelkembe béke költözött,  szívemben nincs más érzés, csak szeretet. Életemben állandóan jelen van a belső ragyogás, mely békében, harmóniában, elfogadásban és szeretetben nyilvánul meg . Köszönöm, Istenem!"

Ezt az imát háromszor mondd el reggel, és háromszor este.
Természetesen a szöveget szabadon változtathatod. Ez az én imám, de számomra olyan nagy lelki megnyugvást hoz a mai napig, hogy most leírtam neked.

Kívánom neked, hogy  a lelki béke téged is megtaláljon!


Egy rendhagyó, lélekmelengető segítő könyv, melyet személyes tapasztalataimat felhasználva  Neked írtam, ha te is gyászolod  szerettedet, 
és ha úgy érzed, kell a segítség a talpraálláshoz:


      Megrendelheted   E-könyv formájában  

1 200,-Ft-ért ,itt: 















2013. március 31., vasárnap

Életnovella: A halál színes ruhája

 

Fogadd szeretettel ezt a kis novellát, melyet a  halál és a temetőbe járás "szokása" ihletett.



Puha, megkopott fényű tűlevelek roppannak tompán a lábuk alatt, miközben a temető széles főbejárata felé igyekeznek -  külön-külön irányból.
Már megint a temető - gondolja Zsófi néni keserűen, fekete ruhájába itt-ott belekap a szél.
Kezében koszorú.
Süt a nap, fényesen hideg , éles idő van.

ÚJRA ITT, A TEMETŐBEN -   sóhajtja melankolikus, fáradt  félmosollyal a fiatal nő gondolatban, pasztellrózsaszín kardigánjában, csinos bordó szoknyájában.
Friss, vágott, színes csokrot visz, amilyen Ő maga is. Mivel itt szinte senki sem figyel rá, úgy gondolja, ő is megengedheti magának, hogy ábrándosan elnézzen az emberek fölött. Épp ezért nem is veszi észre Zsófi nénit, aki kissé lehajtott fejével, mintha csak nem akarna tudomást venni a világ létezéséről, elpötyög mellette.
Utolsó pillanatban a felismerés mégis megtörténik. Egymás arcába, szemébe néznek.
-  Zsófi néni !  De régen nem találkoztunk ! – a fiatal nő félszeg puszit adna, de igazából nem örül a találkozásnak.  Nincs kedve csevegni, Zsófi nénitől viszont – tudta - képtelenség szabadulni.
-  Erikám, Erikáááám !! – a második erika már nyűgösen és szürkén hangzott, őszintétlen örömöt sem mímelve.  -  Szegény Miskámhoz jövök, tudod, már két éve gyászolom, hetente háromszor is jövök, hát képzelheted, milyen fárasztó ez nekem, ezzel a lábammal! -  és mintha csak újra meg akart volna bizonyosodni duzzadt térde állapota  felől, lefelé fordította tekintetét. Erika is önkéntelenül odanézett.
- De Zsófi néni, miért kell ennyiszer jönni, ha így fáj a lába ? Miska bácsi biztos nem várná el, igaz ?  -  arcán   cinkosan  jóindulatú mosoly.
- Ah, megszúrt ! – kiált fel Zsófi néni, csúnyán nézve Erikára, mintha csak Ő lenne az oka a kezében lévő fenyőkoszorú szúrós mivoltának.
- Tudd meg- folytatja kioktató hangon – én minden héten háromszor teszem meg ezt az utat, és akkor is ha esik, ha fúj, ha hideg van, érted ? Én nagyon szerettem az én uramat ! - Az „ént” többszörösen kihangsúlyozta, olyan  acélosan kemény  pillantással, ami egy repülőgépszárnyat is maga mögé utasított volna.- Gondozom a sírt, ültetek virágokat . Kell ez , kell ez nekem. Igy meg is nyugszom kicsikét, bár- Isten látja lelkem- én mindig jó voltam az én uramhoz életében is – fejezi be elégedetten monológját.

Erika nem tudja, mit mondjon, mert jóérzése tiltakozna , hogy pont itt valami elmarasztalót  szóljon  a temetőben történő látogatások sűrűségének és a szeretetnek bárminemű vélt összefüggéséről, de végül mégsem állja meg, hogy kifejtse véleményét.
- Én, Zsófi néni-  kezdi óvatosan – nem járok ki Péterhez ,csak nagyon ritkán, de higgye el, ezen semmi nem múlik ! Mindennap vagy havonta, vagy évente, vagy soha, mit számít ?!  Van a szívben szeretet vagy nincs ?  Ez a fontos. És ha van, akkor otthon a fürdőkádban, vagy a konyhaasztalnál éppúgy gondolhatunk rájuk!
Persze, amikor kijövök -  folytatja szelídebben  - az jó.  - Elmosolyodik. 
-  Hogy itt lehetek, érezhetem a temető egyedi, vigasztaló hangulatát -   és karjával egy önkéntelen, ölelő mozdulatot tesz, mintha magához akarná ölelni az összes sírt, minden virágot, a hirtelen szétrebbenő madarakat, a fenyőillattól telt, lélegző csöndet.
- Itt úgy érzem kicsit, mintha vele lennék. De otthon is, mindig vele vagyok.
Egy gesztenye most tompa puffanással esett a földre. Erika fölveszi. Jelet látva benne, mosolyra húzta száját:
-Látja? – mutatja Zsófi néni felé. -  Egy gesztenye. Semmi, de én mégis tudom, hogy Ő küldte nekem.
- Badarság, Erikám, de még milyen! Nincs semmi, de semmi odaát, érted ? A fekete föld, a sötétség, a hideg, az igen. -  Megborzongott. Hirtelen ránézett Erikára.
- Te miért nem jársz feketében? – kérdezte hirtelen váltással, támadóan, mintha csak most tűnne szemébe Erika színes ruhája. -  Hisz csak nem rég ment el az urad , nem ? Erikám, te nem hordasz gyászt? -  Nézése nyíltan és szemrehányóan rosszalló .
- Nem másoknak gyászolok. A külvilágnak nincs semmi köze a gyászomhoz , lelki fájdalmamhoz.-  Erika hangja hideg és éles. Hirtelen szenvedélyes szél támad, a levelek őrülten táncolnak vékonyka kis ágaik körül. Porfelhő sötétíti el a keskeny utat. Minden kísértetiesnek látszott.
- Gyönyörű! -  szakadt ki Erikából.
- Jön a vihar. – Zsófi néni szeme komoran összeszűkül, arcán a ráncok átrendeződnek, szája egyenes, mint a vasúti sín.
- Én erre megyek – Erika kezével jobbra int, majd fordul. – Csókolom, Zsófi néni.

Az utak kettéválnak. Erika elindul és nyugodt léptekkel halad az egyszerű, kicsi, de ízléses sírhely felé.
Odaérvén megsimogatja a fejfát, leguggol, hogy a színes virágokat elrendezze a kerámiavázában. Megmagyarázhatatlan boldogság önti el. Gyászt nem érez már.A láthatatlan fények körülölelik, a hűlő levegő ellenére melegséget érez.

Zsófi néni elindul, fáradt léptekkel folytatja útját megboldogult Jenője végső nyughelye felé, szívében fekete, nyugtalan érzésekkel. A megszürkült sírboltra ráhelyezi a fehér szegfűkből készült kis koszorút. Leül a padra, elmereng. Folynak a könnyei.
Minden héten háromszor.

2013. március 29., péntek

A halál megnyugtató képei



Még elrettentésképpen és igen piciben sem szeretném most illusztrálni azt, hogy társadalmunk milyen félelmet keltő képekkel jelképezi a halált. Megnézheted a neten, a google képek között.

Mindenesetre fő kelléke a kasza, és a fekete lepel. Nem éppen felemelő.
Mondhatod most, hogy hisz a halál sem az.
Igaz, de állítom, hogy a halál jelentése csak nézőpont kérdése. 
A társadalom, a világ  egy örökkévalóság óta sulykolja belénk a halál ijesztő és borzalmas  voltát, és hogy attól rettegni, félni kell. Ezért ezt is tesszük, és bele sem gondolunk abba, hogy ez másként is lehetne, ehhez másképp is lehetne viszonyulni.

A halált én egy utazásnak fogom fel, mégpedig egy csodálatos utazásnak. Természetesen nagyon fáj szerettünk elvesztése, és gyászoljuk, de ez nem szabad, hogy eltávolítson bennünket attól, amiért idejöttünk erre a földre! A tanulástól, fejlődéstől és a boldogság megtalálásától.
A halál nem olyan dolog, ami meggátolja a saját életed tovább folytatását, és ami miatt az örökkévalóságig szenvedned kell.
A gyásznak megvan a maga ideje. Készülő könyvemben , és itt a blogon is igyekszem nagyon sokfajta tanácsot adni a továbblépéshez és a feldolgozáshoz .

Most inkább nézzünk meg pár képet, és próbáld meg ezeket a képeket kapcsolni a "megszokott" halál kép helyett!
Ilyen is lehet a halál



Ilyennek is képzelheted!
A halál ez a gyönyörű táj is lehet
Vagy ilyen, mint egy Mennyei virágmező


A lényeg, hogy ne társíts hozzá félelmetes képet, inkább helyettesítsd hasonlókkal !  
Ha kitartó vagy, meglátod, előbb-utóbb megnyugvás költözik a lelkedbe, mert tudod, hogy ahol Ő van, ott már csak a Boldogság létezik.

2013. március 28., csütörtök

A vigasz az imában és Istenben van

Amikor legmélyebb bánatodban, gyászod, lelki fájdalmad közepette is képes vagy bölcs nyugalommal és viszonylag higgadtan tekinteni magadra, a vigasz egyszer csak eltölt téged.
És ez nem más, mint a benned lakozó Isten lénye, szeretete, mindent átható fénye!


Mondj el egy imát elhunyt szerettedért, egy olyat, ami teljes, tiszta szívedből jön! 
Ő ugyan most már gondolatod egy másik dimenziójában él, de tovább él, és ez a fontos! Ezt tudd, mert a legnagyobb vigaszod csakis ebben lehet.

Ha naponta legalább egyszer elmondasz egy ehhez hasonló imát, teljes, mély átérzéssel, előbb-utóbb megkönnyebbülsz, feloldódsz egy magasabb szféra tudatában.
Innentől már kicsit kevésbé fog megviselni, hogy szeretted elveszítette a földi testét, mert ha hiszel a továbblétezés derűs reményében, veled marad örökre anélkül, hogy ez bármelyikőtöknek is egy görcsös kötődést hozna létre.

Egy valóban hatásos imát olvastam dr. Joseph Murphy Benned a kozmikus erő című könyvéből , melyet magam is alkalmaztam. Miközben olvastam, elöntött a béke , nyugalom és szeretet érzése,mert éreztem, hogy minden rendben van.

Ime az ima , melynek szövege szabadon átváltoztatható:

"Átadom szerettemet Istennek. Tudom, hogy Isten életében tovább él, és útja mindörökre halad előre,felfelé,Isten felé, mint ahogyan az élet sem folyik visszafelé.
Szeretetet, békét, örömöt és jóakaratot sugárzok felé, és tudom, hogy Isten szeretete és békessége veszi őt körül. Isten fényessége ragyog benne, általa és körülötte.
Tudom, hogy élete mindennapján a jóság és kegyelem kíséri, és mindörökre Isten házában lakozik.
Valahányszor gondolok rá, azt mondom: Isten legyen veled!"









2013. március 27., szerda

Ne tedd a gyászt és a halált ellenségeddé!



Talán ez a legnehezebb az egészben. Hiszen úgy érzed, kifosztottak, megsemmisültél. 

Elutasítod azt, ami veled történt, és úgy érzed, személyes harcot kell vívnod ellenségeiddel:
a gyásszal, és a lelki fájdalommal.

Ez az érzés azonban sajnos csak tovább ront a helyzeteden. Bizonyított tény, hogyha bármire ellenségként tekintesz, akkor az a legkeservesebben kínzó arcát fogja feléd mutatni, és nem számíthatsz könyörületre tőle.

Mert aminek ellenállsz, az veled marad. Ez is tény.

Tehát mit tehetsz most , hogy bánatodba és fájdalmadba szinte beleroskadsz, fénytelenül éled napjaidat, egyszerűen azért , mert muszáj?
A legfontosabb, - és ez tudom, nem egyszerű -  de barátkozz meg kicsit a szavakkal: gyász, halál.
Öltöztessük egy kicsit más ruhába! Ne legyen a "ruhája" komor fekete, mint ahogyan azt a halálról szóló összes, félelmetes képen láthatjuk.  Ne legyen a kezében kasza, és ne mutasson félelmetes arckifejezést!



Most beütöttem a google képkeresőbe a halál szót, és valósággal visszarettentem a rám omló szörnyűséges, fekete halálképektől! Érthetetlen, miért alakult ez ki így az idők során..

Egyrészt saját, másrészt pedig általam megbízhatónak titulált emberek tapasztalataira alapozva nyugodt szívvel állíthatom, hogy
a halál egyáltalán nem félelmetes. 

De ha nekem nem hiszel, akkor olvass olyan nagy tanítóktól, mint 
Szepes Mária , Müller Péter, Popper Péter vagy Balogh Béla. 
Ők sem állítanak kevesebbet, mint azt, hogy a halállal  ugyan megszűnt a földi lét, de egy másik szférában tovább folytatódik, tehát a halál nem más, mint egy utazás a felsőbb szférákba, ahol a lélek tovább él! 
Ha netán teljesen elutasítod ezt a nézőpontot  -bár szerintem már egyre kevesebben vannak ilyenek - akkor is érdemes legalább elolvasnod és elgondolkodnod rajta.
Talán találsz bennük valamit, ami vigasztaló lehet gyászodban, fájdalmadban.
Ne zárkózz el a vigasz elől, mert csak így találhatod meg lelki békédet.


2013. március 26., kedd

Lelki fájdalom ellen ez a legjobb gyógymód...






Amikor gyászba borul lelked, bánatosan jössz-mész, és egész nap csak a magad lehangoló gondolataival vagy elfoglalva, akkor erre van egy igen hatásos segítség.
AZ, HA TE NYÚJTASZ VIGASZT VALAKINEK

Ez is saját tapasztalat.
Amikor leginkább vágytam volna vigaszra, és egy pár együttérző szóra, amikor semmi más nem érdekelt, kizárólag  a magam nyomorúságos lelkiállapota , akkor "talált" meg , igaz, telefonon egy barátom, aki  
valósággal rám zúdította  - a magam gondjához képest szerintem kevésbé súlyosnak titulálható - lelki  nyomorúságának minden részletét.

Mivel együttérző és empatikus embernek tartom magam, nem vitt rá a lélek, hogy azt mondjam: "Ne haragudj, de az én bánatom most per pillanat ennél sokkal mélyebb és nyilvánvalóbb, mint a te szerelmi kapcsolatodból adódó kis nézeteltérésed. Azt meg tudod javítani, de az én veszteségem végleges és visszavonhatatlan".

Hát egyébként nagyjából ezekkel a szavakkal sikerült is "meggyógyítanom" őt, hiszen ő is - igaz, elég sokára- de belátta a helyzet visszásságát, és hogy talán nem nekem kellene őt vigasztalni...bár megtettem.
Viszont ami a legfontosabb tanulság ebből, az az, hogy amíg én az ő problémáját hallgattam, valahogy különös módon hirtelen ahhoz kezdtem el kapcsolódni. A saját bánatomra, gyászomra akkor nem gondoltam, mert az volt bennem, hogy nekem segítenem kell a barátomnak, mert neki most szüksége van rám! Nem lehetek önző, az nem vezet sehová.


Beleéltem magam a helyzetébe, és a tőlem telhető gondolatokkal igyekeztem segíteni neki. Hálás is volt érte, én pedig kicsit "kizökkentem" a magam alkotta bánatösvényből, kifelé tekintettem onnan, és megláttam, hogy rengeteg fajta bánat létezik, és mindenkinek a magáé a legfontosabb. Ez nem önzőség, csak ilyenek vagyunk.

Utána kicsit megkönnyebbültem, és érdekes módon a beszélgetés után is tovább hangolódtam a barátom gondjára, és hogy még hogyan tudnék neki segíteni!  Jó érzés volt, hogy kicsit mással is törődtem, és szerintem ez az igazi gyógymód.

Ha érzed, hogy másnak szüksége van rád, és te azt meg tudod neki adni, tedd meg, ezzel magadat is gyógyítod!  
Hiszen valahol egyek vagyunk, és tudod, hogy amit másnak adsz, azt magadnak adod. 










2013. március 25., hétfő

Hogy miért írok könyvet a gyászról?

Készülő könyvemnek, melyet a gyász feldolgozásáról és az újrakezdésről írok, kettős célja van:


 Magának a halál szónak a képét és a jelentését némileg
átírni a lelkünkben,legalább egy kicsikét félmosolyos árbocra engedve.
Emiatt is lesz a könyvben sok gyönyörű kép, 
amiket direkt azért választottam, hogy a fejedben kialakult 
félelmetes halálkép kicsit elfogadhatóbbá, megnyugtatóbbá változzon.


2. 
Az intenzív, küszködős,önkínzó és romboló fájdalom egy rövid idő után  lágyan átforduljon egy bölcsen elfogadó megértésbe, mosolygós szeretetbe, és a továbblépés természetes igényére.

Mindig is volt bennem egy vágy, hogy segítsek az embereknek 
valamilyen formában, de sokáig nem jöttem rá, hogyan, 
és milyen területen tudnám ezt megtenni. 
Aztán idővel rájöttem, igaz, csak sok idő elteltével, 
és ahhoz nekem is igencsak le kellett merülnöm a mélybe…

Számos emberrel találkoztam  életem során, akik arról beszéltek 
nekem, elveszítették szeretteiket , és utána sokáig pszichiáterhez járnak 
( hasztalanul) – mert képtelenek  voltak feldolgozni és elengedni őt . 
Ragaszkodnak hozzájuk , és a fájdalmukhoz is, mintha valamiért 
félnének elengedni ezeket az érzéseket.

Azt gondolom, hogy a fájdalmat egy darabig ( és csakis egy darabig ! ) 
igenis át és meg kell élni, nem lehet megúszni, „elsinkófálni” , és nem is szabad!
Ha nem engeded először magadba, ha nem teljes szíveddel  a fájdalom felé fordulsz, minden egyes sejteddel megélve azt, akkor utána nincs, amit elengedj, amitől utána szeretettel meg –és fölszabadulj.
Tehát nem kell az érzéseket elnyomni .
Nem ez a cél.

A könyvben a gyász fázisainak szinte minden apró részletét érintem, amin csak egy ember végigmehet, és nagyon igyekszem olyan használható tanácsokat, segítő lelki gyakorlatokat adni, melyekkel kicsit elviselhetőbbé válik a gyász, a lelki fájdalom megélése, majd elengedése.

Itt is felteheted kérdésedet, ha valamire most nagyon szeretnél választ kapni!  katella888@gmail.com




2013. március 20., szerda

Ha gyászolsz, attól még nem kell elmagányosodnod

Amikor szerettedet elveszíted, főleg, ha addig együtt éltetek, hirtelen mérhetetlenül magányosnak érezheted magad. Reggel egyedül kell felkelned,reggeli közben nincs akihez szóljál, és amikor a munkából  délután hazatérsz, megint csak az üres lakás vár.
Ha többnyire otthon vagy, vagy otthon kell dolgoznod, akkor még rosszabb a helyzet.

Az elmagányosodást kevesen viselik jól, hiszen nem erre születtünk.
Együtt sokkal jobb az élet, hisz van kinek adni magunkból, van, aki meghallgat és akit te meghallgatsz.

Hirtelen mindez tovatűnt, de az emlékek , az együtt töltött idő minden pillanata felidéződik benned napról napra.Ez természetes, nem is kell ellene küzdeni, csak fontos, hogy szép lassan azért a dolgokat engedd kicsit távolodni. 
Ez nem azt jelenti, hogy már nem emlékezel , és már nem érzel édes fájdalmat, hanem csak hogy kicsit , szép lassan kezded átvenni az irányítást a saját életed felett. És ez előbb utóbb elkerülhetetlen.

Nyitni kell kifelé, hogy gyászod érzésének feldolgozása közben ne magányosodj el teljesen.
A magány csak néha jó, akkor, amikor te magad úgy érzed, most már kicsit vissza szeretnél vonulni, és nincs szükséged senkire, hogy melletted legyen. Igen, ilyenkor kimondottan kell az egyedüllét, egy ideig.
Viszont ha belesüppedsz a bánatba, gyászba, lelki fájdalmadat magadnak és megint csak magadnak tartogatod, nem biztos,hogy a legjobb úton jársz a vigasztalás felé.

Ugyanis kellenek a barátok, kell egy kis kimozdulás, egy élmény, legyen az egy múzeum, egy színház, vagy mozi, kiállítás, bármi.
   

Nekem cca egy év kellett ahhoz, hogy újra érezzem magamban az igényt arra, hogy eljárjak valahová, és ne csak a munkának és az otthoni tennivalóknak éljek. Lehet, hogy nálad ez az idő rövidebb, lehet, hogy hosszabb. Ha érzed magadban kicsit is a vágyat, ne legyen lelkiismeret furdalásod, hanem engedj neki !

Ezzel semmi rosszat nem teszel senkinek, de magadnak igen, ha csak a magányt választod.
Társas lény vagy, és egészen biztos, hogy elveszített szeretted sem akarná, hogy ezentúl már örökös magányban élj.



2013. március 19., kedd

Érzelmi támaszok a gyászban

Amikor gyászolsz, amikor lelkedben ég a fájdalom,
akkor leginkább a szeretet az,
ami segíthet, és minden, ami szeretetet sugároz feléd.
Érdemes ilyenkor minden lehetőséget igénybe venni, ami ,
ha bármily aprót is,de vigaszt nyújthat.
Mik is lehetnek ezek?

*  Olyan könyvek olvasása, amelyről úgy érzed,   neked szól,
    és olyan érzésed van, mintha csak egy meghitt jó baráttal beszélgetnél.
    Ilyen könyvek például:

-   A köztes lét bölcsessége ( Sylvia Browne)
-   Élet a másvilágon ( Sylvia Browne)

Nekem mindenesetre nagyon sokat segítettek, vigasztaltak, ezért is merem ajánlani. (A Vateráról is megrendelheted, ha megvan, mivel ott esetleg sokkal olcsóbban hozzájuthatsz, mintha a boltban vásárolnád meg.)

*  Olyan filmek nézése, melyek feltöltenek,
    és lelki békével, szeretettel, nyugalommal töltenek meg, ráadásul
    vigaszt nyújtanak azzal, hogy a halált egy kicsit más szemmel mutatják:
    Amiket ajánlok szívből:

    -  Angyalok városa, 
   -   Ghost
   -   Angyali érintés című sorozat ( jelenleg is megy a Duna tévén..)

*  Beszélgetés egy olyan barátoddal, rokonoddal, bárkivel,
    akiről úgy érzed, igazán megért, segíteni 
    szeretne, és nem a látszatbölcsességeket ,
    közhelyeket hangoztatja, csak hogy megvigasztaljon.
    Úgyis fel fogod ismerni, ki az, akihez őszinte lehetsz.

*  Napló írása érzelmeidről.
    Az, hogy saját magadnak "bevallod" az érzéseidet, leírod ,
    ami fáj, kiírod magadból a bánatot , gyászt,
    szintén nagyon hatásos segítség lehet.
    Ilyenkor nem kell kontrollálni, szavakat átírni, úgy jó, ahogy jön.
    Éld át az érzelmeidet, nem baj, ha közben sírsz,
    csak légy őszinte magadhoz, hisz máshogy nem is lenne
    értelme!

    Sok mindenből merítkezhetsz még ezeken kívül is, 

    akár egy csodálatos rózsa illatából, egy szép, 
    napsütötte táj  látványától, egy kedves szótól,
    egy megértő szempárból.
  



2013. március 18., hétfő

Angyalok városa

Ha éppen gyászolod elveszített szerettedet, és véletlenül nem láttad az Angyalok városát
( Nicolas Cage és Meg Ryan főszereplésével) - akkor ezt feltétlenül tedd meg, ha lehetőséged van rá.

Ez a film annyira de annyira vigasztaló, hogy lelki fájdalmadban, gyászodban is úgy fogod érezni, mintha egy lágy, meleg kéz simogatna.
Én sajnos pont nem akkor láttam, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, csak utólag, nemrégen fedeztem fel a film megrázó és határtalanul lélekemelő mondanivalóját.

Anélkül, hogy a film tartalmát itt most elmesélném, ( hiszen nem ez ennek a blognak a célja) csak a legfontosabb mondanivalóját , fő üzenetét szeretném  kiemelni, átadni neked:

Azt, hogy a legnagyobb, mélységes lelki fájdalmunk átélése után is igenis, hálásak lehetünk, hogy addig együtt élhettünk!   



A film főszereplője a legnagyobb áldozatot hozta meg boldogságáért és szerelméért.
Mindenről lemondott, hogy átélhesse csupán egyetlen nap boldogságát a szerelmével.
S miután drasztikusan rövid ideig , mindössze egy napig tartó idill után egy tragikus balesetben elveszítette őt, akkor is azt tudta mondani, hogy MEGÉRTE, és nem döntött volna másképp akkor sem, ha előre látja a véget.


Ha te nem csak egy napig, hanem ennél jóval tovább élvezhetted az együttlétet elveszített szeretteddel, aki legyen akár rokonod, barátod, szerelmed, gyermeked, kérlek, gondolj arra, hogy sokaknak nem adatik meg egyáltalán , hogy együtt lehessenek .
Próbálj meg bánatodban is hálát érezni azért, hogy eddig együtt lehettetek!
Közhely, hogy semmi nem tart örökké, de valóban így van, csakis az időpont kérdéses, hogy a vég mikor következik be.
És ha eljött, akkor fejet kell hajtani előtte.